Mióta létezik magyar szerepjáték és azon belül szerepjáték találkozó mint olyan, nem volt még nagyobb kezdeményezés mint az Átkozott fészkekben sorozat. Ez a kalandmodul kampány egyedülálló szerintem nemcsak hazai, de nemzetközi léptékkel mérve is. Az elképzelés, hogy egy éven keresztül, 3 egynapos versenyen és két táboron át, egy összefüggő, de a játékosok által is formált történetfolyam létrejöhessen pár éve még hiú ábránd lehetett volna csak.
Külön öröm, hogy ez a kezdeményezés nem csupán egy ember hagymázas képzelgését vezeti végig, hanem egy közösség, egy kreatív alkotói kör munkásságát öleli fel és a résztvevői elmúlt hét+ évének hasonló tapasztalatait. Elmondható, hogy az a szerepjátékos hagyomány, ami ebben a sorozatban megtalálható több generációnyi játékos és mesélő közös tudatát foglalja össze. Nagy öröm volt hát számomra, mikor kilépve a mesélő szerepéből, játékosként vehettem részt a történet legújabb fejezetében.
A tavaszi táborok hagyománya 6 évet ölel fel. Több netes csapat közös emlékezetét őrzik ezek a hosszú hétvégék. A modul írói közül Ket és Komattre második éve vette jól az akadályokat, amelyek ilyenkor kötelező jelleggel előtolakodnak a nemlétből. Külön öröm, hogy idén csatlakozott a kreatív triójukhoz Phoenix, aki már több kalandnál volt társszerző az elmúlt években. Úriember ugyan biztosra nem fogad, de én teljes bizalommal vártam és vágytam mi kerül ki az ötletelésükből végül az asztalra.
A végeredmény már külsejével is tekintélyt parancsol: 70 színes dupla oldalon és ízléses kötésben készült el a tábor napjára, amit legalább olyan hosszú volt aztán megolvasni, mint előtte játékosként lejátszani. Ez szerintem önmagában durva dolog … vagy csak elszoktam az összehasonlítástól. Amellett, hogy mindez egy átlagon felüli kidolgozottságot sejtet mindenki szereti a képeket, amik ráadásul színesek is. Van aki kifejezetten csak azokkal szeret együtt mesélni megspórolva azt a bizonyos ezer szót.
A kalandmodulok kidolgozásának másik nagy mumusa, az NJK statisztikák is komoly számban képviseltették magukat. Igaz, talán lehetett volna a függelékben több magyarázó szöveg a számok mellé, de én meg ugye egyáltalán nem szeretek “számokból mesélni”. Más kérdés, hogy mint játékos, a legtöbb ember igényli a statisztikákat, ahogy egy kedves ismerősöm mondta annak idején: “Aminek nincsenek értékei, azt nem is lehet megölni …”. Kérdés persze ki miért mesél vagy játszik.
A kaland alapkonfliktusa ismerős lehet veterán fantasy rajongók számára: egy neves törpe ereklyének két különálló darabját kell visszaszerezni a Kőfiak számára, ami egy pöröly lévén nyélre és fejre “esett szét”. Pezsegtető érzés a lapozgatós könyveket idéző helyzet, a játékos motiválására adott esetben nem is kell más … bár illett volna a csapatokat valami érdemivel ösztönözni azért, hogy idegenként alászálljanak a biztos halált ígérő Ediomad (a legrosszabb hely a játék világában halandók számára) mélyére.
A helyszínválasztás önmagában érdekes, hiszen ez a régió jó okkal nem egy átjáróház. Különleges megoldásként betelepítettek az írók ide két törpe települést is, amelyek a leírás szerint jó régóta léteznek itt. Ez többek világképén ejthet csorbát, de ne akadjunk fel ilyen apróságokon. Szükséges megoldás volt, a törpék pedig kézenfekvő velejárói a föld alatt játszódó kalandoknak. Más kérdés, hogy én sohasem tudtam magamhoz közel érezni őket és szerintem mások is így vannak vele.
E téren a kaland igen különös módon jár el: úgy esik túl a ló másik oldalára, hogy mégis a nyeregbe érkezik. A kalandmodul sokkal inkább tűnik egy különálló törpe kiegészítőnek olykor, mint ami. Egészen döbbenetes részletességgel, alapossággal … és kreativitással töltötték meg élettel a földalatti tárnákat az írók törpékkel. Rögtön két hasonló, de “ízben” mégis különböző várost is kapunk a leírások által, amik így elevenebben kelnek előttünk életre mint a Summarium vagy akár a nem olyan régen megjelent Karr-Khazad kapu novelláskötet által.
Simán befér hát a vánkos alá a másik két mű mellé ez a kaland is. De persze van itt még sok minden más is. Bár kicsit hiányoltam a mélységi barangolásokat … nem lakom jól a “nyomasszuk a játékosokat” mondat sulykolásával sem. Néhány érdekes, de barátságos lényen kívül “csak” élőhalottak kerülnek a harcra éhesebbek fegyverei elé mielőtt a kaland átcsap a “prove your worth” jellegű logikai katakombák taglalásába.
Érdekes iránynak tartom ezt, hogy a tavaszi táborokban ilyen sok és hangsúlyos lett a fejtörők és logikai feladványok szerepeltetése. Én magam nagy kedvelője vagyok ezeknek és minden tárt karokkal fogadom, hogyha egy modulíró ilyesmivel próbálkozik. Azonban ez is kétélű fegyver tud lenni, ahogy itt is a finálé kapujában egy kötelező feladvány sok játékos szája ízét megkeserítette. David Bowie nélkül nem működik ugyanúgy a varázs.
A kaland ezután még ránt egyet a szegény motiválatlan csapaton és mélyebbre űzi a világ legveszedelmesebb lényeinek karjaiba: aquir erődöt kell jól megostromolni és kapcsolókat nyomogatni. Hát mondom, hozd a BFG-t Frodó, de ez azért igazán túl van szerintem a 6-7. szintű karakterek “vadászterületén”. Rendben van, hogy egy rakás törpe és az aquir mágiától óvó talizmán is segíti őket … de ezt egy józan halandó sohasem kockáztatná meg. Persze, lehet megint csak az én (fiktív) világképem a más, de a karakteremet egy tenyeres talpas asszonyság motiválta lejjebb és beljebb is, szóval nincs egy szavam sem.
Mindehhez társult még egy egészen eredeti rendszer a játékos halál megelőzésére, illetve kezelésére, ami igen sok, más verseny és modul becsületére válna. Ezzel már érdemben is ellenfelei lehetnek az emberek szinte bárminek … csak egy kicsit nehéz szerintem kijátszani öldöklő csata közben az “inverz jellemtorzulást”. Talán érdemesebb lett volna ezt a mesélőknek konzekvensebben alkalmazni, mert így azért volt szomorú játékos, aki meghalt, ahol a társai meg éppen nem.
A játék alatt kicsit aggódtam olykor, hogy a Phoenix és általam megnyitott történetszál hogyan folytatódik. Az utolsó összecsapásig őszintén féltettem az egy teljes kalandmodul rááldozásával létrehozott NJK-k sorsát. Természetesen akármi jött volna itt ki befejezésül, maximálisan tiszteletben tartottam volna az elképzeléseiket, ahogy egyébként ők is tették az enyémmel. Különleges élmény volt játékosként és karakterként is gondolkodva valós döntéseket hoznom.
A modulíró trió tehát maximálisan (túl)teljesítette a küldetését és végleges munkájukon látszik az a profizmus és tapasztalat, amit az utóbbi években szereztek számtalan versenyen és találkozón, még több vérmókusok lepte otthoni játék során. Kicsit a személyes büszkeségemet is táplálja a tudat, hogy ilyen remek emberekkel van lehetőségem alakítani az elképzelt világ és karakterei sorsát.
A történet folytatásának következő fejezete a június 25-én megrendezésre kerülő X. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozón és Versenyen lesz játszható, melynek címe: Átkozott fészkekben: A csendes móló