Steven Erikson

Steven Erikson: A malazai bukottak regéi

Steven EriksonErikson könyveinek színvonalában rengeteg kivetnivalót lehet találni: a szereplői kétdimenziósak, sok a deus ex machina, a párbeszédek döcögősek és/vagy mesterkéltek. Az első öt kötetben nem csak térben, időben is ugrál a cselekmény, méghozzá akár egy köteten belül is, és ezt aztán hiába váltja fel a hatodik résztől (Bonehunters [Csontvadászok]) az időben egyenes vonalú történetmondás, az olvasók egy része addigra már rég letette a követhetetlen és nevetségesen szerkesztetlen, éppen ezért szószátyár és erősen hullámzó színvonalú könyveket. (Ráadásul a nyolcadik rész [Toll the Hounds] térben megint máshol játszódik, mint az addigiak, végképp megzavarva azokat, akik nem olvasták még a bukottak regéit, csak olvastak róluk.) Ennek ellenére mégis azt állítom, Eriksonnak sikerült olyan sorozatot írnia, ami köteteinek fizikai kiterjedése mellett más okból is nehezen megkerülhetőnek mondható. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A hold udvara / Gardens of the Moon

Steven Erikson regényfolyama a fantasy könyvciklusok szépségversenyén dobogós helyet érne el a profizmus, oldalszám és monumentalitás katagóriákban. Egyszer már ajánlottuk a sorozatot, de az olyan régen történt, hogy időközben látótávolságba került a saga befejező féltéglája. Újoncoknak kedvcsinálóként következzen Diane ismertetője az első kötetről. Mivel foglalja el az ember magát, ha szereti a több ezer oldalon hömpölygő epikus fantasy-sagákat, és éppen arra vár, hogy G. R. R. Martin megírja végre a Song of Ice and Fire ciklus következő kötetét? Ismerőseim szerint olvasson Eriksont, mert egyrészt az is több ezer oldal, másrészt fantasy, harmadrészt pedig van olyan jó, mint Martin. Vagy jobb, kinek mi, ugye. Egy kattintás ide a folytatáshoz....