Öt évvel ezelőtt a Delta Vision kiadó igen bátor és dicséretes vállalkozásba vágott: megkísérelték professzionális szerepjátékos szaklappá fejleszteni Fanfár címen rendszertelenül megjelenő házi kiadványukat. Javíthatatlan szabadúszó lévén, a szerkesztőségben nem kértem és nem kaptam helyet; a lapban viszont két rovatom is volt. Az egyik – a Narratrivia – a szerepjáték kultúrtörténeti kötődéseivel foglalkozott, a másik – az RPG Theory – praktikus játékelméleti kérdésekkel. A Fanfár sajnos nem bizonyult hosszú életűnek, két szám után beszüntette a megjelenését; én azonban elkészültem a harmadikba szánt írásokkal is, amelyek ilyenformán publikálatlanul maradtak.
Carcosa
A sötét kolostor (háttérösszefoglaló)
A Felső-Rajna vidékén, a Szent Germán Birodalom sváb hercegségében áll Donnergrau ódon kolostora, az egyik legrégibb szerzetesi közösség a keresztény Európában. Igaz, alapítólevelén csupán a 762. évi dátum szerepel; de a zord hegyek között már akkor is szentéletű remeték laktak, amikor a hanyatló Aeterna, meghajolva a barbár törzsek nyomása előtt, visszavonta légióit az alpesi tartományokból. Eltérően a legtöbb kolostortól, Donnergrau nemcsak a jámbor ájtatosságnak, hanem az antik világ tudományának is menedéket kínált: könyvtára messze földön híres, a reneszánsz időkben mágnesként vonzotta a nagy talján tudósokat.
Robert E. Howard: A jel
Robert E. Howard a Carcosa-kampány egyik legfontosabb irodalmi ihletője. A letűnt korok grandiózus víziói, amelyeket írásaiban felvázol, a Carcosák világában nem a fikció, hanem a történelmi valóság birodalmába tartoznak.
A jel című versében – melyet Raoul Renier műfordításában teszünk közzé – arra figyelmeztet minket, hogy a múlt korántsem halott, és olyan veszedelmekkel terhes, amelyek végzetesek lehetnek a feledékeny emberiségre nézve.
Ungurján Carcosa levele Humungus Carcosának
Nem mintha neheztelnék érte, hiszen ez alapvetően az én feladatom volt, de nem titkolhatom el, hogy Humungus vajmi kevés segítséget jelentett a tárgyalások lebonyolításában. Csak állt a rózsabokrai között, és meg se mukkant, mintha Seranthur zord némaságát akarná utánozni, és az egész beszélgetést végigszemezte a király másik testőrével, egy szintén degenerált külsejű nőszeméllyel, akinek fű sarjadt a fején, tüskék a fogai helyén, meg még voltak rajta valamiféle kinövések, de ami engem illet, kifejezetten laposnak találtam. Nem tudom, mi tetszett neki benne, de hát az ízlés nem vitatéma, különösen családtagok esetében.
A Carcosák, egy kampány utóélete
Immár lassan három éve, hogy elkezdődött egy szerepjátékos kampány, ami Raoul Renier nevével fémjelzett, és nemsokára egy éve annak, hogy ezt az ötletet az olvasókkal megosztva, az interneten keresztül publikálta olvasóinak.
Maga a kampány ötlet egy régen dédelgetett álom megvalósulása, a publikálása viszont új keletű, és abból fakad, hogy a rengeteg munkát, amit a mesélő és játékosai a kampány alakításába beleöltek, ne vesszen el. Igaz ezzel csak újabb munkát róttak magukra, de immár nem csak a maguk szórakoztatására, hanem olvasóik megörvendeztetésére.