Késik a Final Fantasy Tactics iPhone verziója

A videojáték-történelem egyik legsikeresebb szerepjáték-sorozata, avagy a Final Fantasy már mióta betört a színtérre, azóta próbálja meghódítani magának az újabb és újabb masinákat, amelyek képesek valamiféle grafikai megjelenítésre. A sorból természetesen nem maradhat ki az iPhone sem, amire a tervek szerint a napokban kellene, pontosabban csak kellett volna megérkeznie egy Final Fantasy Tactics című alkotásnak, amit természetesen a szokásokhoz híven a Square Enix fejleszt.

Final Fantasy Tactics

A csapat hivatalos Facebook oldalán azonban néhány pillanattal ezelőtt megjelent egy üzenet, amelyet egyenesen az érintőképernyős stratégia projekt producere tett közzé, benne pedig szomorúan tudatja a nagyvilággal, illetve az alkotást váró játékosokkal, hogy mélységesen sajnálják, de nem fejezték be időben a terméket, ami ennek köszönhetően csak július 20 és július 31 között kerülhet az App Store kínálatába, kivéve hacsak nem történik valami csoda. Minden bizonnyal azonban nem fog, így az említett időintervallumban várjuk a Final Fantasy Tactics iPhone verziójának megjelenését.

YouTube előnézeti kép