Fallout: New Vegas akciósan a CD Galaxisban

Fallout: New VegasMár csak néhány napig lehet féláron megvásárolna az év egyik legjobb szerepjátékát!
Egészen a kezdetektől kísérem figyelemmel a Fallout univerzum sorsát, s az évek során volt szerencsém a sorozat mindegyik tagját több alkalommal is végigjátszani. Személyes kedvencem a Fallout 2 volt, amiben már szárnyait bontogatta a New California Republic. Egyebek mellett ezért is jártam örömtáncot, amikor egy évvel ezelőtt kiderült, hogy az első kért részt jegyző Black Isle Studios veteránjaiból verbuválódott Obisidian Entertainment Fallout: New Vegas címmel újabb fejezetet nyit a harmadik világágés utáni Egyesült Államok történetében. Olyan fejezetet, amely a klasszikusok hangulatát idézi meg.


A játékos egy futárt alakít, aki a sors szeszélye folytán az egykori Nevada állam ékkövéért, a romjaiból újjáépített New Vegasért folytatott háború kellős közepébe csöppen. Tetteivel nem csak egyének, hanem egész népcsoportok sorsára lesz hatással, s ő dönti el, ki teheti rá a kezét az értékes zsákmányra. Kihagyhatatlan kaland minden Fallout-rajongó számára. Ha pedig még nem vettétek meg, épp itt az ideje, ugyansis már csak december 30-ig él a CD Galaxis akciója, minek keretében a Fallout: New Vegas 11 990 forint helyett most mindössze 5990 forintért lehet a tiétek.


YouTube előnézeti kép