A Fantasy Flight Games egyik legnagyobb sikerű társasjátékát, a Drakula Dühét fogom bemutatni. Ahogyan azt a videóban is megjegyzem, kicsit elfogult vagyok a játékkal kapcsolatban, hiszen az egyik kedvenc társasomról van szó, és bízom benne, hogy az elemzésből majd kiderül, hogy miért is van ez így. A játék maga egy 1987-ben készült, azonos nevű táblás újragondolása. A történet a folytatása a klasszikus Bram Stoker regénynek: Drakula menekül az őt üldöző négy vadász, Abraham Van Helsing, Wilhelmina Harker, dr. John Seward, és Arthur Holmwood, vagyis más néven lord Godalming elől. A négy nyomozó Drakula nyomát próbálja követni, bejárják egész Európát, megküzdenek a vámpírúr által hátrahagyott sötét mágiával, csatlósokkal, mígnem végül – a játékosok döntéseinek következtében – sikerrel járnak, vagy elbuknak.
A Drakula Dühe egyik legnagyobb erénye, hogy hasonlóan más ilyen típusú játékmenettel rendelkező társasokhoz – mint például a magyar Doktor Faktor, aki esetleg ismeri – kombinálja a kooperatív, és az egymás elleni játék elemeit. Egy négy fős csapat közösen játszik egy erősebb, jobb lehetőségekkel rendelkező ötödik játékostársuk ellen. A nyomozók száma mindig 4, még akkor is, ha kevesebb játékos foglal helyet az asztalnál – ebben az esetben egy embernek több vadászt kell irányítania. A nyomozók folyamatosan fejlődnek a játék alatt, egyre erősebb tárgyakhoz, fegyverekhez jutnak, és egyre különlegesebb képességekre tesznek szert – ám ez utóbbi állítás ugyanúgy igaz Drakulára is! Az egész vadászat rendkívül magával ragadó hangulattal rendelkezik, amelyre az egyes eseménykártyákon található idézetek is igyekeznek rákontrázni.
A játékmenet annak ellenére nem válik unalmassá, hogy gyakran a játékosok hosszú perceket gondolkoznak közösen, hogy együtt eldöntsék, mi legyen a csapat következő lépése. Nincs olyan pontja a játéknak, ahol egy pillanatra is hátra lehetne dőlni, még az elsőre igen furcsának ható harcrendszer is komoly taktikai érzéket igényel a szerencsés dobások mellett, hiszen az egyes támadásoknak más-más hatásuk van annak függvényében, hogy mit cselekszik az ellenfél. Így tehát egy kicsit az ő fejével is meg kell próbálni gondolkozni, hogy a lehető leghatásosabb védekezést, vagy támadási formát alkalmazzuk.
A játék tudatosan törekszik arra, hogy érzékeltesse játékosaival, itt most valaki más bőrébe bújtak. Az egyes karakterek különleges képességei, de már csak maga a megjelenésük is magával ragadja az embert. Maga a térkép is kicsit olyan hatást kelt színvilágával, kivitelezésével, mintha egy másik évszázadba léptünk volna, és egy régi Európa vasúthálózatán, hajóin szelnénk át az öreg kontinenst.
Ezzel rá is térnék a játék kivitelezésére, amely mint mondtam, rendkívül magával ragadó. Külön jó érzés a magyar játékosok számára, hogy két jelenleg is magyarországi város is megtalálható a térképen – Budapest és Szeged. Maguk a bábúk is szépen ki vannak dolgozva, jómagam lehetséges, hogy pont szerencsés voltam, de egyik bábúnál sincs például szükség sorjázásra, ha festésre adnám a fejem. A rajzok nem túlcsicsázottak, van az egésznek egy kellemesen sötét, megbabonázó hangulata. Egy ilyen témájú játéknál pont ezt várja el az ember. A legjobban azonban a kivitelezők azon szándéka tetszik, hogy igyekeznek még a legapróbb részletre is odafigyelni. Hogy csak egy példát említsek, a Drakula Dühe tartalmaz egy mini Európa térképet, hogy a vadászok még csak véletlenül se lássák a Drakulát irányító játékos szemén, hogy a nagy térképen Európa melyik részét nézegeti. Vagy említhetném azt a jelenséget, hogy a helyszínkártyák nem abc sorrendben vannak egy pakliban, hanem egy sajátos, számozással ellátott sorrendben. Így a nyomozók hiába látják, hogy Drakula a pakli végéből választja ki a következő várost, ahova lépni akar, előfordulhat, hogy épp egy „B” betűvel kezdődő várost vett a kezébe. De említhetném azt is, hogy a szabálykönyv külön fejezetben foglalkozik azzal az esettel, hogy mi a teendő, ha a Drakulát alakító játékos véletlenül elfelejti, hogy melyik városokban járt korábban, és nem fedte azt föl akkor, amikor kötelező lett volna neki. Ezek mind-mind olyan jelenségek, amik mögött látszik, hogy hosszas tesztelői munka van, hiszen ezek a dolgok csak játék közben tűnnek fel az embernek. Jómagam pedig igazán értékelem, ha egy olyan játékot kapok a pénzemért, amit előtte azok is számtalanszor kipróbáltak, akik elkészítették.
Az összkép ami kialakult bennem a Drakula Dühéről abszolút pozitív. Mindent elárul, hogy az egyetlen vontatottabb része a játéknak az a 30 másodperc, amikor a játékosok arra várnak, hogy Drakula eldöntse, hová kíván lépni. Persze jogosan lehet mondani, hogy ebben az árkategóriában már elvárható egy társasjátéktól, hogy úgymond „megérje a pénzét”, ám a Drakula Dühe ennél jóval többet nyújt. Szinte végtelen számú újrajátszhatóságot, és másodperc hosszúságúnak tűnő órákat.
Értékelés:
Kivitelezés: 5 / 5
Szerepjáték elemek: 5 / 5
Játékmenet: 5 / 5
Szabályhiba mentesség: 5 / 5
Összesen: 20 / 20
Játékidő: 2-3 óra
Szerző: Antiserver