Dragon Age 2: Ajándékot kapnak a játékosok

Dragon Age 2.
Az idei év egyik legjobban várt játéka a Dragon Age következő része, a szerepjáték-fejlesztő veterán Bioware műhelyéből. A játék március közepén érkezik, mindhárom platformon (PS3, XBOX, PC) egyszerre – az EA úgy döntött, hogy ez előző résszel ellentétben, ezúttal egy demóval is kedveskedik a rajongóknak. Február 22-től tölthetjük le (PC-sek és konzolosok is) az eposz legújabb részének bemutatóját. Ráadásul az EA úgy döntött, ha a demó összesített (mindhárom platform) letöltései elérik az egymilliót, akkor két ajándékot is kapunk: mindkettő a játékba pakolt bónusz tárgy lesz.


Innen lehet majd letölteni a demót és szintén itt látható a számláló, ahol nyomon követhetjük, hogy áll az egymilliós letöltés… A demóban a játék prológusát próbálhatjuk majd ki, megismerhetjük az immár „beszélő” főhőst (az előző részben még nem volt hangja, amolyan klasszikus RPG módra). A letöltéshez szükség lesz majd egy EA azonosítóra, ez azonban igazán csekély ár egy az idei év egyik legnagyobb durranásának demójáért cserébe.


YouTube előnézeti kép