Cortex Fantasy RPG: Lovag

A lovag egy legendás „fényes páncélos lovas”, aki isteni erőt merít szent esküjéből, mely hűségre köti egy hithez, lojalitásra egy hűbérúrhoz, vagy elkötelezettségre egy szent ügyhöz.

A lovagod áltat választható gyakori karrierutak:

  • Gyengék Védelmezője: Egy igazságos forradalmár, aki megesküdött a zsarnokság megdöntésére és az elnyomottak felszabadítására.
  • Önjelölt Lovag: Nemesi cím és lovagi kiképzés nélkül a lelkesedése és kitartása, ami igazán értékelhető, hiszen a harcot és a mágiát is saját kárán tanulná meg miközben próbált megélni. Don Quijote talán a legjobb példa rá.
  • Lovag
    Lovag
  • Régi Idők Lovagja: A természet zöld birodalmának bajnoka, a remény dacos fáklyája azok számára, akik még mindig olyan hitet gyakorolnak, amely kegyvesztetté vált a jelen korban.
  • Szent Bosszúálló: Az isteni harag eszköze, felkentje, hogy igazságot szolgáltasson az egyház híveinek, és megbüntessen mindenkit, aki elárulja azt.
  • Végek Vitéze: Vándorlovag, aki a haza védelmére esküdött fel és a küldetésnek tekinti a gonosz elleni küzdelmet. Szigorú magatartási kódex irányítja, és mindenáron kötelessége szolgálni a törvény és a jó ügyét.

A Legjellemzőbb Lovagi Szerepkörök

Felderítés Harc Kommunikáció Tudás Zsiványság


A legjellemzőbb Lovagi Képzettségek

Alkalmazott Teológia, Démonológia, Élőholtismeret, Haditörténelem, Heraldika, Jog, Lovaglás, Lándzsatörés, Nehézvért Viselet, Szónoklattan, Vezetés


A Legjellemzőbb Lovagi Képességek

Kézrátételes Gógyítás: Kapsz kimerülés stressz és létrehozhatsz egy Kézrátétel vagy növelhetsz egy ilyen eszközt. Ha megérintesz egy lényt, akkor csökkentheted a Sérülés stresszét vagy egy komplikációját, ha csökkented a Kézrátétel kockáját egyel.
Kíméletlen Támadás: Növelheted a hatáskockádat amikor Sérülés stresszt okozol, ha bevállalsz Kimerülés stresszt.


A Legjellemzőbb Lovagi Hátrányok, Korlátok

⨂Esküszegő: 1 -t kapsz és Morál streszt szenvedsz el, ha olyat kell tenned, ami a Becsületkódexeddel ellentétes."]
⨂Esküdt Ellenség: Kapsz 1 -t és Bűvölet stresszt, ha feltárod, hogy egy fontos személy vagy csoport által elkövetett bűn miatt sürgősen igazságot kell szolgáltatnod, bosszút kell állnod rajtuk és/vagy meg kell védeni valaki(ket), aki(k) veszélyben van(nak).
⨂Nehéz Páncél: Kapsz 1 -t és a helyzethez illó komplikációt a jelenet végéig, amiért a vérted hátráltatja a mozgásod.


Egyéb Lovagi Képességek

A Gonosz Mételye: 1 -ért egyel növelheted a démonoknak, élőholtaknak vagy hited ellenségeinek okozott stresszt, miután sikeresen dobtál stressz okoszására ellenük.
A Hit Aurája: Te vagy az hatótávolságodon belüli, érintett társad elkölthettek 1 -t, hogy csökkenjen egyel az ő félelemből vagy kétségbeesésből származó, imént kapott Morál stressze. Ha ezáltal alá csökkenne, akkor egyáltalán nem is kap Morál stresszt.
A Hit Védelmezője: 1 -ért megduplázhatod a Harc szerepkörödet és csökkentheted egyel az ellenfeled hatáskockáját, amikor komplikáció elkerülésére dobsz a hited védelmében.
Esküszegő Büntetése: 1 -étt mágiát szőhetsz egy eskübe, amit önkéntesen tettek a jelenlétedben. Megérzed, bármilyen messze is vagy, amikor az eskütevő először hiszi azt, hogy megszegte esküjét és azonnal hideg verejték veri ki, és Morál stresszt szenved el.
Fegyver Felszentelése: Szent energiával árasztasz el egy kezedben tartott fegyvert, hogy ezáltal egy szent fegyver eszközt hozz létre. Majd ezután kimerülés stresszt szenvedsz el.
Felcser: Amikor kockáztatod magad, hogy elérj valakit, akinek szüksége van rád, Kapsz egy általad választott kockaméretű - max [d10-es ] - Kitett komplikációt a jelenet végéig, amit hozzadhatsz a saját felépülésedhez és a társadid gyógyító dobásaihoz a jelenet végéig.
Fenséges Csataló: Amikor a vadonban vagy 1 -ért létrehozhatsz egy Fenséges csatlaó eszközt , ami egy nemesvérű vagy angyali eredtű csatalovat jelképez képvisel, ami a hátasodként szolgál amíg a vadonban vagy.
Harci Imádság: kimerülés stressz elszenvedésének árán megduplázhatod a Harc szerepköröd, amikor Sérülést vagy Kimerülés stresszt akarsz okozni mágiával.
Hősi Imádság: kimerülés stressz elszenvedésének árán megduplázhatod a Kommunikáció szerepköröd, amikor mágiával akrsz eszközt létrehozni.
Igazlátás: 1 -ért megtudod a közelben lévő angyalok, démonok, ördögök és élőholtak helyét, és ezen kívül a közelben lévő, megszentelt vagy megszentségtelenített helyeket vagy tárgyakat is érzékeled.
Kihívás Párbajra: Tarts meg egy második hatáskockát bűvölet stresszként egy ellenfeled ellen, amikor sikeresen dobsz ellene fegyverrel Sérülés streszt.
Lovagi Becsület: Növeld meg a harc vagy a kommunikáció szerepköröd minden dobásodnál a harcban, amikor egy olyan ellenfeledre próbálsz hatni, akivel nemrég lovagiasan harcoltál. Ha tisztelettel is bántál vele korbban, akkor a csatán kívül kivül is megnövelheted a harc vagy a kommunikáció szerepköröd 1 elköltésével.
Lovasroham: A dobásod után újradobhatod egy kockád, amivel 1-est dobtál, amikor lovaglás közben dobsz stressz okozására egy olyan lény ellen, ami kisebb a hátasodnál
Párbaj: 1 -ért megnövelheted egy ellenfed bűvölet stresszét valahányszor az ellenfeled nem neked akar stresszt okozni és a legutóbbi Bűvölet stressze tőled származik.
Szent Eskü: 1 -ért újradobhazod az összes kockádat amikor elbuksz egy dobást és ez a kudarc egy ígéreted vagy esküd megszegését vagy a kötelessged elmulasztását eredményezné, .
Védelem A Gonosztól: Adj a dobásodhoz -o, és növeld egyel a hatáskockád, amikor démonok, ördögök, illetve élőholtak által okozott stressz vagy komplikáció elkerülésére dobsz,
Védelmező Aura: Amikor egy hatótávolságodon belüli társad Sérülés stressz vagy valamilyen komplikáció elkerülésére dob, te vagy ő elkölthettek 1 -t, hogy hozzáadd a Karizma kockád az ő kockakészletéhez.
Vérmes Csapás: Kapsz 1 -t és 1 Lelkesedés eszközt, hogy 1 személy, csoport vagy természetfeletti entitás miért ellensége a hitednek. A Lelkesedés ezsközöd hozzadhatod a kockakészletedhez amikor stressz okozására dobsz a hited ellenségeivel szemben. A dobás után a Lelkesedésed értéke egyel nő.