Lassan, de biztosan haladunk előre Sándor és pereputtya történetében, ha minden igaz, legalábbis a címből erre következtetnék, ma a flanszia király lesz terítéken, hátha hozzá lehet adni Jánost vagy Cézárt, és akkor ő is megnyugszik. Az epizód címe nem mellesleg az is lehetett volna, hogy Kanos Borgiák, hiszen minden családtag dugni fog a végéig.
Lukréciával nyitunk, aki a lovasbalesetet szenvedett és lábát tört urát ápolja, pedig micsoda egy rohadt szemét állat az, ugye, veri és dugja is, erősen. Fájni fog, mondja a krémre, amivel kajakra belenyúl a sebbe, a férje szeme forog, mint Schmitt Pál neve a rádió új műsorvezetői között, de nem nagyon jajgat. Sforza hónapokig az ágyat nyomja majd, és emiatt megváltozik, kedves nejem, megbocsátom, hogy Borgiának hívnak, mondja, és meglepően kedvesen néz. Lukrécia is megzavarodik egy picit, de aztán izomból a sebbe nyom valami csípős szarral átitatott kendőt, csak a lovászfiú kell neki, na.
A nápolyi király is beszállna a házasítás-bizniszbe, van neki valami lánya, igaz, zabi, azt árulja a pápának, illetve a hebehurgya Borgia Jánosnak, aki eleve szkeptikusan áll hozzá a dologhoz, pedig most nem kéne, mert a nő – legalábbis a festmény alapján – nem is ronda, és adnak vele birtokot Nápolytól nem messze. János nem hajlandó zabigyerekhez hozzámenni, fel is háborodik, majd az öcsém, a 13 éves Joffre, meg kéne kapatni azt is, ez pont jó lesz arra. Mivel mindezt nem magában, amolyan belső monológ formájában adja elő, esetleg narrátorhangban, csak nekünk, hanem a követ arcába vágja, Sándor idegbeteg lesz, ültesd le magad János, és ne pofázz, ha nem kérdezett senki. A nápolyi király, illetve Nápoly függetlenségi törekvései nagyon fontosak a pápaságnak, csak ezt János nem érti, mert imbecilis.
Lukrécia kilovagol a lovászfiúval, aminek a romantikus lányregények kezdete óta csak egy vége lehet, dugás a patakparton/lugasban/mohaágyon, s lőn. máris ott vannak valami vízfolyásnál és egymás tükörképét csodálják, majd egy borzasztó giccses felvételben elcsattan egy heves csók is, de egyelőre csak eddig jutunk. Sándor mindeközben otthon kétségbeesetten próbál valami értelmet verni János fejébe, és szinte szótagolva mondja el neki, mennyire fontos Nápoly mint szövetséges. János felháborodik, én a pápa fia vagyok, nem megyek hozzá egy fattyúhoz. Jólvanakkor, majd Joffrey, mondja Sándor, hiába jegyzi meg Cézár, hogy a kistesó még a pöcsével a porban játszik leginkább. János nagy geci, elmegyek én Nápolyba, letesztelni az arát, nem akarunk romlott árut az öcsinek, igaz? Cézárnak nem tetszik a dolog.
És ha már Cézár: a lófejű nő elmegy a palotájába, enyelegnek kicsinyég, a nő kelleti magát, nem akarok én dugni csak úgy egy bíborossal, szerelem kéne nekem, menni fog? Hát hogy a faszba’ ne, rikkantja Cézár, és máris rángatja a nőt az egyik hálószoba felé. Lukrécia csak magára rántja a lovászfiút az aljnövényzetben, csöcs nincs, pucér férfisegget tudunk mutatni helyette. Cézárnak is összejön a dugás a lófejűvel, ellenfényben látjuk a sziluetteket, szokatlanul szemérmes a rendező mostanában, nem villan semmi, sehol. János egyelőre nem dug, bár már felöltötte ünneplő páncélját, amiben elmegy Nápolyba, az árut mustrálni. Visz magával kíséretet meg pénzt is, biztos, ami biztos alapon.
A király vacsorával fogadja, a lányát meg Sloane alakítja a Törtetőkből, járhatott volna rosszabbul is Joffrey. Egyelőre viszont Jánosnak van jó estéje, mert a zabilány nagyon kanos éppen, és miközben a félhülye, töksüket király csak mammog az asztalnál, örököse meg rikoltozik össze-vissza (az agylágyulás örökletes volt errefelé), magával rángatja Jánost a kitömött hullákkal megrakott ebédlőbe, és istenesen megdugatja magát, csak a biztonság kedvéért. János meg van annyira paraszt, hogy az öccse menyasszonyát két nagyon ronda hulla között is jól megtolja. Sándor is jól érzi magát éppen, Júlia nyúlkál a gatyájába üdvözült arccal. Sándor Júlia lábán mutatja be éppen mi zajlik az olasz csizmában a politikát tekintve, aztán arccal a nő ölébe veti magát a biztonság kedvéért.
Della Rovere nem dug, ő éppen Itáliát akarja a flanciáknak átjátszani, legalábbis azt a részét, ami feltétlen szükséges ahhoz, hogy Sándor ne pápa legyen többé, hanem halott ember. Ehhez kell Károly, a flanszia király, aki elég ronda, viszont több karizma szorult belé, mármint a színészbe, mint az összes Borgia-ivadékba együttvéve. Károly mérnökei éppen ágyúkat tesztelnek, falak dőlnek sorban, Della Rovere össze is rezzen a zajtól, és lelki szemei előtt a pusztítás képeit látja felvillanni pár kilométerrel délebbre, igen, pajtás, ha beviszed a flansziákat a talján vidékre, azok dúlni fognak. Károly nem a mellébeszélés embere, nem kel a rizsa, hogyan kapom meg a nápolyi koronát? Úgy, hogy az olasz népség csak hallott a háborúról, de nem tapasztalt olyat már régóta, bejöttök, dúltuk, megijednek, megkapsz mindent. Ennyi. Károly összefoglalja a dolgot, vonuljak be Rómába, zavarjam el Sándort, és megkapom a koronát? Ja. És miért nem jó az nekem, ha Sándor adja ide a koronát és nem te? Erre nincs válasz.
Cézár annyira belejött a lófejű dugásába, hogy megint ezzel foglalatoskodik, a kellékes pedig feltalálta az igazi űbertakarót, ami a fickó farkát éppenhogy takarja, de a nőt nyakig elfedi, gratula érte. A lófejű aggódik a férje miatt, már jó régen elment, se híre se hamva, hol lehet? Hát halott valahol, gondolja magában Cézár, de kussol, mert egy kis beszari pöcs ő is. Károly az ágyúi hatását mutogatja Della Roverének, és a háború szörnyűségeiről mesél, darabokra szaggatott végtagokról és rombolásról, mert hát a háborúban túl sok szépség nem nagyon van. Lukrécia és a lovászfiú már nemcsak az erdőben, hanem a hitvesi ágyban is dug, a férj úgysem tud felkelni az ágyból felkiáltással, de majdnem megszívják, mert Sforza valami nyikorgás miatt nem tud aludni, és kis híján rájuk nyit. Egy férfiseggel megint beljebb vagyunk mellesleg.
János visszatért Nápolyból, és Joffrének mesél az arájáról, először szívatja, nem is jó nő, és buta, aztán csak elárulja nek, hogy igencsak jó nő, és nem is hülye. Cézár és az anyja egy pillantásból megérti egymást, ezek dugtak ott lent Nápolyban, micsoda geci ez a János. Cézárnak lassan lesz majd sokkal égetőbb problémája is, hiszen két járókelő a csatornában (mit kerestek ott?) rálel a lófejű nő férjének holttestére, aki mostanra már elég tisztességes vizihulla benyomását kelti, kivéve az elvágott nyakát, ami bónusz. A ruhája elárulja, hogy nemes, ki fog derülni a turpisság, ajaj. És ha már halál, Della Rovere Károllyal egyeztet a háborút illetően, de a flanszia király sokkal kevésbé lelkes, mint a bíboros, mert ő már látott háborút, és depressziós arccal regél vérről, egymásnak feszülő seregekről és páncélos harcosokról, belek omlanak ki, mondja sóhajtva, nem jó ez így.
János otthon igen gyökér módon viselkedik, az anyja vendégségbe érkező első férjét először pofán vágja, majd szétfejeli az orrát, mert a csávó azt terjeszti, hogy a négy Borgia-gyerek egyike az ő vére. A muter kihajítja persze, de János fején látszik, hogy ez még csak az első ment volt. Kínos beszélgetésből Cézárnak is kijut, egy templomban üt rajta a lófejű nő, meglett a férjem, hallottad? Oszt halott, ráadásul, milyen dolog már ez? Cézár kicsit hebeg, de hát engem féltettél a nagy bajvívótól, most miafasz van? Nem velem akartál együtt lenni? A nőnek ugyanis Cézár pont úgy volt jó, ahogy, papi gallérban, hitével viaskodva, tiltott gyümölcsöt harapdálva, de így, hogy állandóan ott van, na, az már nem kell neki, és inkább megy zárdába, mondja, Cézár meg bekaphatja. Megtalállak, üvölti a bíboros, leszarva, hogy mások éppen ájtatoskodnának a templomban. Sándor elkapja Jánost egy körre, te meg nem vered mostantól az anyád exférjét, te idióta, mert most csak erről beszél az egész város, érted már, mennyire hülye vagy, édes fiam, János?
Lukrécia befut a pápai udvarba, kipirultan, frissen dugva, közben Della Rovere csak rádumálja a flanszia királyt, hogy essen neki az olasz csizmának. Lukrécia menten Cézár karjaiba veti magát, és elmesél mindent neki Sforzáról, az egy barom, de most nem nagyon táncol. Cézár szegény a megszakadt szívéről mesél, ez nem érdekel senkit, Lukréciát sem. Vágunk, a lófejűt apácásítják éppen, levágják a haját, kap csuhát, fityulát, meg vőlegényt élete végéig, mármint Jézust. Közben Joffre elveszi feleségül a nápolyi hercegnőt, a szertartás és az apácazárda képei egymást váltogatják. Az este utolsó említésre méltó eseménye, hogy a nászéjszakára készülő arát még egyszer utoljára istenesen megdugja János, majd jön Joffre, a 13 éves szűz fiú, és igen, neki is összejön, mondtam a bevezetőben, hogy ez a Borgiák legszerencsésebb napja.