Na, más sem hiányzott, mint a szerelmes Borgiák, ahelyett, hogy teszem azt, a vérszomjas Borgiákról vagy a cselszövő Borgiákról szólna az epizód. Sándor szarul ébred, mert baszkurálja a lelkiismeret, álmot látott éjjel, lukréciásat, amiben a lánya halott volt, majd angyal lett, a végén meg tán Szűz Mária, soha nem voltam jó a keresztény szimbolikában. Hát igen, nem kellett volna csak úgy kiházasítani mindenféle jöttment rohadékhoz. Lukrécia is szarul ébred, a férje, aki az előző rész végén kicsit megerőszakolta, kissé ingerülten közli vele, hogy legalább horkolt volna éjjel, de nem, inkább sírt, az meg kezd az idegeire menni. A lepedő véres lett, Sforza levonja a következtetést, szűzlányt pocsíkoltam meg a nászéjszakán, höjj, időt viszont nem kell vele töltenem, csak ha muszáj, majd jövök, oszt megduglak, addig meg azt csinálsz, amit akarsz, mondja Lukréciának, remélem nem szeretsz vadászni. A csaj csak sír egyre, a nyikhaj lelép.
Sándor reggel behívja az alkancellárt rapportra, te mondjad csak, ez a Sforza, a rokonod, nem egy gyökér? Hát, pénze van, esze is, intrikus is, de nem egy heves vérű faszi. Az jó, mondja Sándor megkönnyebbülten, rosszat álmodtam a lányomról, de ezek szerint feleslegesen, oszt hűséges típus? És a másik unokatesód, a milánói herceg? Támogatni fogják Rómát, vagy elárulnak minket? Mert ha el, akkor idegbeteg leszek, és annak következménye lesz. Cézárnak jól indul a reggele, a lófejű csaj jön a gyóntatószékbe, de nincs mit gyónnia, csak azért jött, mert szerelmes. Nahát. Ja, és le akarja beszélni Cézárt arról, hogy a férjével kardozzon, mert fél kézzel kibelezi. Beszélnek szerelmeseket, és a rácson keresztül majdnem smárolnak, ha ez a pornóverzió lenne, a gyóntatószékben egy glory hole (tessen guglizni, ha nem megy egyből) van betéve, és máris boldogabb lenne Cézár. Ez egy ilyen soha be nem teljesülő szerelemnek néz ki, mert a lófejűt nem viszi rá a lélek, hogy nyíltan csalja az urát.
Cézár az anyjával beszél a szerelemről, te szereted még a fatert? Szenvedek tőle, de igen, szeretem. Na, én meg egy házas nőt, szörnyű ez így. Bár, ha meg tudom szabadítani a férjétől, az király lenne. Tudod mi lenne az igazán fasza dolog, kérdez vissza a muter, az, ha kiugranál az egyházból, apád agyvérzést kapna, ráfér. Cézár másnap lóra pattan, és az erdőben rálel a lófejűre, akivel kicsit lovagolnak, de közben két szolga figyeli őket, a nő férje úgy látszik, sokat látott ember. Cézár kicsit megijed, amikor a nő közli vele, hogy az a legfaszább benne, hogy bíboros, mert így biztonságban érzi magát mellette, mármint abban az értelemben, hogy ha ő, a lófejű, netán kívánós lenne, és nekilátna leszaggatni a ruháját lóháton, Cézár akkor sem élne vissza a helyzettel, hiszen pap. Izé, ebben azért annyira nem lennék biztos, ebben a családban kissé sportosan értelmeznek bizonyos klerikális kötelezettségeket. Még vagy két üres szóvirág elhangzik a két szerelmes között, ennek úgyis az lesz a vége, hogy a nő melák férjét majd jól leszúrja Micheletto, oszt kalap.
Lukrécia férje szavatartó ember, dugni mindig hazamegy a csaj hálótermébe, de közben szeret harapni és ütni is, fene a gusztusát. A neje másnap fürdőzik, a szolgálója (Francesca) rosszalló és sajnálkozó tekintettel méregeti a kék-zöld foltokat, és az úrnő kérdésére azt mondja, hogy a házasságnak nem kellene ennyi fájdalommal járnia. This is the beginning of a beautiful friendship. Micheletto, ha már szót ejtettünk róla az előbb, elhozza Cézárnak azt a tőrt, amivel Della Rovere szemen szúrta a Borgia-kémet Firenzében, mire Cézár sík idegbeteg lesz, te inkompetens barom, miféle nyomorultakat hoztál a nyakamra, Della Rovere mostantól a budira is testőrrel megy, a szemedet döföm ki menten! És tényleg, ott vigyorog a tőr vége Micheletto jobbik szeme alatt, pislogsz nyomorult, kiszúrom, üvölti Cézár, aki szerintem csak szexuális frusztrációját tölti ki éppen, de mit értek én a lovakhoz.
Della Rovere Milánóban van mellesleg, mondja Cézár a faternek kicsivel később, egy zárt ülésen, amire valamiért beengedték Jánost is, aki továbbra is egy idióta ripacs, seregem van, erős vagyok, legyőzöm, nagyjából ennyit tud kipréselni magából, ezt is üvöltve, meg a karját csapkodva a díszesen faragott asztalhoz, mert ezeknek a mai fiataloknak semmi sem szent. Cézár szerint Della Rovere az apokalipszist szabadítja Itáliára, amit nem metaforikus értelemben kell venni, hanem szó szerint, jönnek a barbár franciák és megbasznak mindenkit, aki nem szalad elég gyorsan.
A százéves háborúban megedződött sereg, legalábbis Cézár szerint, szabadon átvonul majd Milánón – ezt intézi éppen Della Rovere miután kitolta a szemit egy szerzetesnek – egészen Firenzéig, ahol éppen most sző cselt a bíboros. A francia király megkapja Nápoly trónját, mehetünk a levesbe. János szerint a milánói Sforza nem fog segíteni Della Roverének, pedig furcsa ember, hiszen saját unokatestvérét a trónterme padlójába vájt rögtönzött cellában tartja, láncon. Sándor két pillanat alatt megoldást gründol, a milánói Sforzát megfenyegetjük azzal, hogy a láncra vert rokon trónbitorlási ambícióit támogatjuk, a firenzeieket meg azzal édesgetjük magunkhoz, hogy eltávolítjuk az oldalukat döfködő tüskét, Savanarolát.
Della Rovere Milánóban jár éppen, ahol bebizonyosodik, hogy ez a Sforza tényleg a trónteremben tartja a rokont láncra verve. Ez a faszi eddig a legszimpatikusabb szereplő Micheletto mellett, csak mondom. Della Rovere azt szeretné, hogy a franciák szabadon átvonulhassanak a milánói hercegségen, illetve csak nem bírja ki kérdés nélkül a furcsa háziállat dolgot, te Ludovico, oszt mért tartod a rokont láncon, mint egy majmot, mondd? Mert nem ismeri el, hogy én vagyok a herceg, és hepciáskodik, azért, mondja a szakállas trónbitorló(?) erre, és demonstrál is, mint Jekli tanár úr a harmadikos kémiaórán tette volt, ki vagyok én, üvölt le a cellába, én vagyok a milánói herceg, nem? Nem vagy az, szól vissza a rokon villogó szemekkel, az én vagyok. Látod, tárja szét a karját Ludovico, ez egy neveletlen hülyegyerek, de csak a vérem, nem belezhetem ki csak úgy, inkább lehugyozom. S lőn.
Cézár elmegy Firenzébe, ahogy apja parancsolta, és meghallgatja Savanarolát, ahogy ostorozza a város urait. Machiavelli is előkerül, és megbeszélik, hogy a szerzetes nem tesz jót a Medici családnak, meg a haverjaiknak, de hálistennek Cézár tud valamit tenni ebben az ügyben. Mondjuk az inkvizíció jó ötletnek tűnik menten. Ott is hagyják a prédikációt, és pletykálkodnak egy sort, járt itt egy másik bíboros is, kést hagyott valami szerzetesben. A nyele egy darab kagylóból készült, a pengéje kissé hajlott. Ja, az megvan, tényleg, mondja Machiavelli, a bíboros viszont békében jött, azt mondta. Nahát, én is, mondja Cézár, és én nem akarnám ráereszteni a francia seregeket Firenzére. Della Rovere sem kért semmit, mondja Machiavelli, csak tétlenséget. Cézár hűvös magabiztossággal a válasz iránt érdeklődik, és kilátásba helyezi Savanarola megégetését, ha netán Firenze csak mutat némi ellenállást. Na, majd kiderül.
Lukrécia szerelmes lesz a lovászfiúba, ezt lehetne ragozni, meg hosszasan leírni a kisded játékokat, amiket játszik a korban hozzá közel álló, a Skins című sorozatból ismerős sráccal, de minek, legyen elég annyi, hogy szerelmesek. Egy képet azért majd mutatunk a fiúról, még mielőtt kiherélteti Sforza. Sándor újabb házasságot igyekszik nyélbe ütni, Jánost akarja hozzáadni valakihez, mondjuk a navarrai hercegnőhöz, aki nem szép, viszont iszonyú ronda, legalábbis a róla készült festményt sehová nem állítanám ki, az tuti. János is elborzad a kép láttán, sőt, még a rutinos Sándor is csak nagy nehézségek árán állja meg, hogy ne hányjon bele a követ díszes sapkájába. János közli is Sándorral, hogy ő ugyan el nem veszi ezt a ronda nőt, adja hozzá a Joffrey nevű testvéréhez, ha annyira ragaszkodik hozzá. Ha jól sejtem, Joff a kiskölyök lesz, van vagy hét éves.
Sándor rajtakapja házi Sforzáját, az alkancellárt a saját unokatestvérével, ezen csodálkozni már nem is merek, tényleg elég meredek dolgokat megengedett magának és kegyenceinek Sándor. Meg is nézi magának a csajt alaposan, szemrevaló teremtés, mondja, és szinte már látom is a pápai ágyban. De Sándor nem ezért jött, hanem azért, hogy az alkancellárt elzavarja Milánóba, egyezkedni Ludovicóval és/vagy kibelezni Della Roverét, ami egyszerűbb. Lukréciát tovább veri az ura, ráadásul döfködi, sokszor, legutóbb 27 alkalommal. (Mármint ennyiszer járt Sforza pénisze a nejben ki-be egy aktus alatt. Szívesen.) Francesca halkan megjegyzi, hogy azon lehet segíteni, azaz felgyorsítani a folyamatot, csak ügyesen kell csinálni, akár tíz alá is le lehet vinni a döfködés számát, bizony. És ha nem megy, akkor meg tessen számolni a birkákat, az segít.
Sándor este Júliától valami nápolyi hercegnőről érdeklődik, jó nő az? Joffnak kellene valami nő de sürgősen. Hát, elég vad, és sötét a bőre, de ja, jó nő, de miféle apa vagy te? Állandóan csak a politika és a cselszövés? Európát be akarod teríteni a magoddal? És ha már mag és beterítés, Sforza lelkesen döfködi Lukréciát, Francesca meg a lovász az ajtó előtt hallgatózik, és sajnálják nagyon. Na, megint Milánóba megyünk, a szakállas vadember Ludovicóhoz, akihez unokatestvérét, az alkancellárt küldte Sándor. Ludovico viszont nem egy finom ember, és sík idegbeteg lesz, amikor az alkancellár átadja a pápa üzenetét, ami nagyjából annyi, hogy ha Milánó átengedi a franciákat, akkor a pápa hivatalosan is a láncra vert rokon trónigényét támogatja. Ludovico kiereszti az unokatestvért, megeteti és azzal a lendülettel meg is éteti, vérhányás közben múl ki Sándor reménysége az asztalon. Ez asszem válasznak elég erős volt.
Rómában Cézár és lófejű szerelme a piacon fut össze, szolgák sehol, egy röpke dugást csak meg lehet ejteni valahol, gondolja Cézár, aki megdöbbenve veszi észre a nő fején, hogy bizony az ura veri. Nahát. Egy sikátorban elcsattan az első csók is, ágyékok feszülnek egymásnak, stb. Cézár megtudja, hol lesz az erőszakos férj este, és tervet sző, Michelettótól kardot kér és leckét vesz. Kardoznak egy kicsit, Micheletto sokkal jobban bánik a pengével, bár a bajvívás koreográfiája elég béna. A lecke végén Cézár megtanulja, hogy egy penge lófaszt sem ér, kettővel kell nekimenni az ellennek.
Lukrécia a lovászfiúval megy az erdőbe, első blikkre csak lovagolni, de közben kiönti a lelkét, ver a férjem engem, mint a répát. A lovász bókol egy merészet neki, és felajánlja, hogy megbuherálja Sforza nyergét, amikor legközelebb megy vadászni. Sándor és Cézár közben az elvégzett munkát összegzik, Firenze ellenáll a franciáknak, de Milánó nem fog, ez így nem elég, talán ideje lenne Nápollyal is foglalkozni, adjuk hozzá Joffreyt az egyik nápolyi hercegnőhöz. Lukrécia továbbra is számolja, hányszor dugja belé a farkát a férje, a lovászfiú meg tényleg megbuherálja Sforza nyergét, nahát. Másnap a ház ura elmegy vadászni, és balesetet szenved, erről a vigyorgó Francesca tájékoztatja a szintén vigyorgó Lukréciát.
A lófejű nő ura is elmegy valahová, és a szolgálóknak parancsba adja, hogy míg vissza nem jön, senki be nem mehet a nőhöz, ezek szerint volt már kalandja a nejnek Cézár előtt is. A bíboros az esőben várja a lovast, aki menten rákiabálja, hogy te meg a nejemet dugnád, he? Te meg az anyámat szidtad, gyökér, válaszolja Cézár, mire a báró felröhög, a spanyol kurvát? Na, ezt nem kellett volna. Kardozás lesz, a harcedzett katonának beállított báró úgy fél percig bírja lábon, Cézár szépen nyakon szúrja, lehet menni dugni a lófejűt. Cézár kicsit kiborul persze, először ölt saját kézzel, érthető. Na, Lukrécia annyira csak nem fog vigyorogni, hiszen a férje túlélte a lovaskalandot, csak a lába tört el, de az eléggé.