World of Warcraft: Játék az atombombáért

A közismert online szerepjáték lusta játékosai komoly pénzt pumpálnak a World of Warcraft-ba. Ezek a pénzek részben az észak-koreai rezsimhez kerülnek, mely ebből (is) finanszírozza atomprogramját.

A virtuális terek gazdaságáról szakdolgozatokat megtöltő irodalmat lehetne írni (és bizonyára írtak is), a jelenség annyira általános. Ezek a világok a való életben ugyan nem léteznek, de közgazdasági értelemben némelyik egészen komoly tényezőt jelent, kisebb GDP-vel bíró afrikai, ázsiai országokat megszégyenítő gazdagsággal rendelkezik. Ennek nem feltétlenül örülnek a játékvilágokat létrehozó és fizikailag működtető vállalatok, de eddigi, a valódi pénzért vásárolt virtuális tárgyak csereberéjének visszaszorítására irányuló erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyultak.

World of Warcraft

Farming

Mi kell ahhoz, hogy valaki kézzelfogható bevételre tegyen szert, például a World of Warcraft-ban? Nos, sok-sok „játék”. Mechanikus feladatok ismételgetésével (például virtuális fa virtuális kivágásával, virtuális vadmalacok leölésével és virtuális bőrük lenyúzásával, elkészítésével), illetve az így megszerzett egyszerűbb virtuális javak eladásával (farming) egész szép summára lehet szert tenni – már akkor, ha valaki a világnak egy kevésbé szerencsés részére született. Például Észak-Koreába, ahol gyakran éhínség pusztít, a kommunista vezetés sajátos gazdasági elképzeléseinek „köszönhetően”. A világ egyik legnagyobb hadseregét fenntartó sztálinista államban – a The New York Times szerint – sokan hivatalos virtuális farmer pozícióban tevékenykednek, hogy a gazdag nyugati játékosok igényeit kiszolgálhassák.

Ennek a folyamatnak az eredményeként olyan keményvaluta áramlik be az országba, amit az amerikai újság szerint közvetlenül az észak-koreai nukleáris program fenntartására és fejlesztésére fordítanak. Nagyon egyszerűen ábrázolva tehát azok, akik a WoW keretei között virtuális javakat vásárolnak valós pénzért, legalább részben a koreai félsziget északi részének diktatúráját támogatják. Nem is kevéssel: becslések szerint akár dollármilliárdosra is hízhat a piac, melynek egy részét az észak-koreai virtuális farmerek szedhetik össze.
észak-koreai hacker

YouTube előnézeti kép

Hacking

Persze nem csak virtuális farmolással lehet pénzre szert tenni. Ha kellően képzett hackerekkel bír egy adott ország, akkor akár erővel is elveheti a mások által felhalmozott javakat, ahogy történt ez – a dél-koreai rendőrség állítása szerint – korábban többször is. Nemrég négy helyi és egy koreai-kínai került Szöul látókörébe, illetve a helyi börtönök rácsai mögé, miután rájuk bizonyították, hogy közrejátszottak észak-koreai hackerekkel. Ennek révén utóbbiak sikeresen betörhettek olyan MMO szolgáltatásokba, mint a Lineage vagy a Dungeon and Fighter, jelentős mennyiségű pénzt zsákmányolva. A szöuli rendőrség adataira támaszkodó The New York Times állítása szerint eddig több mint 6 millió dolláros bevételt termeltek. Ennek az összegnek aztán közel felét át is utalták Fenjan, illetve közvetve Kim Dzsong-Il számára.

De miért is van szüksége ilyen bevételekre az országnak? Nos, nemcsak az elhibázott gazdasági döntések és a rosszul lefektetett célok tették tönkre az észak-koreai gazdaságot, hanem az ENSZ tiltó határozatai is. Számos piac – legalábbis hivatalosan – el van zárva az észak-koreaiak előtt, akiket már jó ideje sújtanak kereskedelmi szankciók. Ezeket az ország azzal érdemelte ki, hogy a NAÜ (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) embereit kizárva fejlesztette atomprogramját támadófegyvert létrehozni képes állapotúra: a szakértők feltételezése és a környékre telepített szeizmográfok és egyéb mérőeszközök adatai szerint atombombát birtokolnak az észak-koreaiak.

Visszatérve a virtuális gazdaságokhoz; a farming, mint jelenség nem csak Észak-Koreában létezik. Több távol-keleti országban is jelentős azok száma, akik termelőmunka helyett teljes napokat kattintgatnak át, dolláreső reményében. Jellemzően a szegényebb államok lakóiról van szó, Japánban és Dél-Koreában egyáltalán nem elterjedt a farming tevékenység.