Trónok harca 1×02 – The Kingsroad

Na kérem szépen, az első órában megismertük a főszereplőket, megtudtuk, hogy a vérfertőzés a kitalált birodalmakban is népszerű, találkoztunk egy hirtelenszőke gyökérrel, aki egy barbár vezérnek adta a saját húgát 40 000 fegyveresért cserébe és nagyon szeretne király lenni, a királyról meg az derült ki, hogy az összes töke tele van a birodalom bajaival. Aztán kilöktek egy kisfiút egy vártoronyból, mert üzekedő felnőtteket kukkolt, ebből le lehetne szűrni valami tanulságot is, ha minden igaz. Képsorokkal tarkított összefoglaló itt.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

A főcím és a zene továbbra is zseniális, csak mondom, erre az HBO-nál különösen nagy műgondot fektetnek általában. A barbár népséggel kezdünk, dothraki a nevük és a rónán lovagolnak büszkén, de az új királyné már nagyon készen van a nyeregtől. A férje bezzeg bírja a dolgot, a hajába kis csengők vannak belefonva, ami a legyilkolt ellenfeleket hivatott jelezni, ha meg ő kap ki valami csatában, akkor a varkocs lehull, na, Danny férjének a haja a segge alá ér. A tesó is előkerül, Viserys, akit a trónján kívül semmi nem érdekel, és a Ser Jorah Mormont nevű száműzött lovaggal dumál egy kicsit, téged Ned Stark zavart el otthonról, mi? Jöttem magamtól, mert levágta volna a fejemet. Északon ez olyan lehet, mint a gombfocizás.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Ugrunk egy bazinagy kutyaólra, ahol Tyrion Lannister, a törpe ébred másnaposan. Szarul indul a reggel, hiszen Joffrey, a trónörökös ébreszti, beképzelt kis gyökér ez, akit Tyrion menten elküld Starkékhoz, hogy fejezze ki sajnálkozását a fiúk tragikus balesete miatt, de a nyikhaj arcoskodik, kik ezek nekem, hogy itt puncsoljak nekik? Tyrion jól pofán vágja, majd ad neki még egyet, mert nem tanul az elsőből, és egy harmadikat is, a biztonság kedvéért. A kisfickónak elvei vannak, ez nyilvánvaló, a trónörökös meg egy pöcsfej.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Tyrion a rokonsággal reggelizik, a királynőnek az étvágya is elment, de nem feltétlenül ettől, hanem attól, hogy Bran, a toronyból kizuhanó Stark-gyerek csak nem halt meg, északon szívós népek élnek. Tyrion egy sanda pillantás kíséretében tájékoztatja Cerseit és az őt kutyapózban hágni szokó Jaime Lannistert, hogy a gyerek kómában van ugyan, de túléli a zuhanást. Ez láthatóan gondot okoz a testvéreinek, hiszen ha felébred a kómából, akár azzal is nyithat, hogy jé, a királynőt meg nem az a szakállas, kövér ember gyömöszköli, akinek korona van a fejin, hanem az ikertestvére. Tyrion ebből azonban kimarad, mert elindul a Falhoz, kíváncsiságból, és hogy elkísérje Jon Snow-t, Ned Stark balkézről született fiát. Be nem áll az őrségbe, mert annak tagjai nem nőzhetnek, ő meg igazi pinabubus. Jaime-nek azért még odabök egyet, kíváncsi vagyok, mit mond majd a fiú, ha felébred.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Cat Stark, Bran anyja a gyerek mellett virraszt, a sminkesek több ráncot tettek rá, mint amennyi a világ legöregebb nénijének van. Szalmabábut készít idegesen, és a kezét tördeli, de jön a királyné, az a szakadt ribanc, aki a fia állapotáért felelős, és képes jópofizni, meg az ágy lábánál előadni egy keserédes történetet arról, hogy neki is volt ilyen tragéda az életében, Robert király elsőszülötte annak idején nem nagyon volt életképes, pedig annak még fekete haja is volt. Na ja, szerintem megfojtotta a rohadék, és azóta csak szőke gyerekei vannak – ez még nem tűnt fel senkinek? Tessen imádkozni sűrűn, mondja Starknénak. A fattyú a kovácsoknál álldogál, Jaime Lannister találja meg, és veszi el a kedvét egy életre az emberöléstől (igen plasztikus mondatokban írja le, mi történik akkor, amikor valakinek felnyitják a hasát egy pengével) és az Őrségtől is, a geciség a Lennistereknél afféle tömegsport lehet, bár Tyrion egyelőre teljesen normálisnak tűnik. Snow kap egy kardot a kovácstól, valahogy kisebb, mint amilyeneket megtermett férfiak szoktak forgatni, okkal, mert a testvérének, Aryának viszi, aki máris sokkal karakteresebb szereplőnek tűnik, mint a bátyja. A karddal kapcsolatban egy jó tanáccsal él: a hegyes végével kell szúrni.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

A kislány apjával és nővérével együtt megy délnek, a királyi udvarba, Jon meg északnak, a Falra, Starkék várában Robb lesz az úr. Jon a kómás kisfiútól is elköszön, aminek Cat Stark annyira nem örül, mert csak az jut eszébe róla, hogy Ned annak idején félredugott, érthető. Ned Stark is megjelenik a szobában, és elég rémesen érzi magát, de ez csak a kezdet, mert a neje szépen a fejére olvassa, hogy 17 éve eljött érted Robert, jókat röhögött, elvitt, te meg egy gyerekkel jöttél vissza, most, ha lehet, ne ikreket hozzál, mert megtépem a parókádat, de iszonyatosan. Nincs választásom, mondja Ned, mármint az ellovagolást illetően, és neked meg erősnek kell lenned. Azért szar lehet nőnek lenni Westeroson. Ned otthagyja a toronyban, és ellovagol délnek, Jon meg északnak. Majd ha legközelebb találkoznak, beszélgetnek Jon anyjáról, ígéri meg Ned Stark a fattyúnak, hiszünk neki.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Útközben a király pössent egy kiadósat, majd piknikezik Starkkal, úgy látszik annyira nem sietős a dolga. Te Ned, mondja, nem dugunk meg pár szolgálólányt csak a hecc kedvéért? Ned kényelmetlenül feszeng a hat réteg állatbőr alatt, húsz éve fickósabb voltam, felség. Jól elhülyéskednek, és nagycsöcsű parasztlányokról nosztalgiáznak, és persze feljön Jon Snow anyja is, amitől Ned kiakad kissé, róla nem beszélünk, Robert, az anyád istenit. Valami titok lappang a háttérben, hiszen még a király sem tudja, ki volt a nő és hogy nézett ki.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Robert egy levelet mutat, Danny Targaryen hozzáment egy barbár lovasemberhez, Ned csak legyint, oszt? Issza majd a kumiszt, és jurtában alszik, ettől még nem megy fel a vérnyomásom. A király attól tart, hogy Danny szaporodni fog (ő legalább odafigyelt a biosz fakton), és ez bassza a csőrét, ki kell nyírni azt is, meg a testvérét is, írmagja nem maradhat a Targaryen háznak, Ned, mert ők meg az én kedvesemet nyírták ki, aki mellesleg a te húgod volt, ha már itt tartunk. Ned a nomád népek víziszonyára alapozza a birodalom biztonságát, hajójuk nincs, míg át nem kelnek a tengeren, addig nyugi van. Hát nem bíznám rá a Hortobágy védelmét, az tuti.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

És ha már a nomádokról beszéltünk, nézzük meg, mi történik a tengerszoros túloldalán, hát persze, hogy dugnak, a szótlan vezér a Trónok harcában sztenderdnek számító kutyapózban hágja mátkáját, aki meg rí egyre, és az ajándékba kapott, megkövült sárkánytojásokat lesi. Erről ennyit, Jon Snow-val is kell foglalkoznunk egy kicsit, aki éppen úton van a Fal felé, és tanúja lesz annak, ahogy két nemi erőszakot elkövető gazembert vesznek be a csapatba, mert hát az Őrség nagyrészt bűnözőkből áll, akik a halál vagy a kasztrálás helyett vállalják be a jégfalat. Erre Tyrion hívja fel a figyelmét, aki még a sötét erdőben is képes olvasni, Jon legnagyobb döbbenetére. Azért olvas, magyarázza a fattyúnak, mert törpeként nem sok minden van, amiben kitűnhet, de elméjét csiszolhatja napestig. Peter Dinklage olyan életet ad az amúgy is kiválóan megírt karakternek, hogy könny szökik az ember szemébe. Egy Emmy-díjat már kiosztottam neki.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Starkék házában ég a világ, mert Cat Bran ágya mellett virraszt. A vár intézőjénél, oppardon a Deres tudósánál, a hollóposta menedzserénél és házi orvosuknál (mindez egyben) most telt be a pohár, asszonyom, dolgunk van a várral, rengeteg dolgot meg kell beszélnünk, te meg nem alszol, és ez nem jó. A királyi látogatás nagyon sokba került, és mivel Ned elvitte magával a személyzet nagy részét, új felelősöket kell kinevezni, stb. Robb időben érkezik, és közli, hogy majd ő átveszi ezeket a feladatokat, de nem marad sokáig, mert valami ég a várban és elrohan oltani. Nem mindenki ilyen lelkes, mert Bran betegszobájába ekkor lép be egy sötét alak, aki azt mormolja, hogy magának nem kéne itt lennie. És van egy tőr nála, amivel a kiskölyköt akarja elemészteni! Cat anyatigrisként védelmezi fiát, megragadja a pengét puszta kézzel (nabazdmeg), de az ellen lassan legyűri, és már vágná is el a kissrác torkát, amikor megjelenik egy farkaskölyök, és szétszedi, mind bolond a hógolyót.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

A nomád táborban zajlik az élet, Danny három szolgálójával cseveg a mitológiai sárkányokról és más babonaságokról. Az egyik szolgáló kurva volt korábban, kilenc évesen kezdte az ipart, de csak 12 évesen lett belőle rendes prosti, ez sem túl megnyugtató azért. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, az anyja adta el kurvának, szép firma lehetett. Danny azt kéri tőle, tanítsa meg neki, mit kell csinálni az ágyban, mert ez a kutyapózos kvázi erőszak már az agyára megy, és hátha tud a szótlan barbárra hatni valami orállal. Jon Snow és csapata közben felér a falhoz, lenyűgöző építmény, az tuti.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Cat Stark a toronyban kószál, ott, ahonnan Brant kilökte Jaime, és talál is valamit, egy nagyon hosszú, szőke hajszálat. Összehívja bizalmasait, és közli, hogy szerinte a fiát kilökték az ablakon, és mivel egy bérgyilkost is ráküldtek, aki ráadásul olyan drága tőrrel próbált merényelni, amilyennel nem szoktak egyébként, valami kurvára nem stimmel. A Lannisterek tehetnek róla, vonja le a következtetést, és a furcsa szakállú várnagyot a hóna alá csapva elindul Ned után, hogy figyelmeztesse. Robb marad a kastély ura. Dannyt a kurvából szolgálóvá lett csaj tanítja dugni, most éppen azt magyarázza, hogyan kell lovagolni, ez később jól jöhet még. Este jön Drogo, beáll kutyapózba, ahogy szokott, de Danny új tudományát bevetve mutat neki egy-két trükköt, és mindenki nagyon boldog lesz.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

A királyi menet letáborozik valami városban, ha így folytatják, soha nem érnek le délre. Sansa a farkasával sétál, és találkozik össze mindenféle sötét alakkal, de jövendőbelije, Joffrey, a Gyökér lovagiasan felajánlja a karját, és a folyópartra viszi le, ahol Arya és valami parasztlegény fakardokkal bohóckodik. Joffrey, mivel egy pöcs, ezt nem hagyja szó nélkül, és beszól, kisvártatva kardot ránt a hentes fiára, és meg akar vívni vele. Arya egy ideig bírja idegekkel, de amikor Joffrey megvágja a kölyök arcát, ráver egy nagyot a karjára a bottal. Haddelhadd lesz, Joffrey karddal megy kislánynak, ami nagy meggondolatlanság, hiszen neki is van farkasa. Joffrey-t a jószág majdnem darabokra szedi. Ebből még hirig lesz.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Kisvártatva Arya farkasát kajtatja minden katona, a kislány nagy nehezen elhajtja magától, mert nem akarja, hogy baja essék. A felelősségrevonás nem marad el, hogy is vót ez, kérdi a király, Arya elmondja az igazat, Joffrey hazudik, és Sansa, a kis hülye, a herceg mellé áll, és azt hazudja, nem látta, mit történik. A király nem akar ezzel az üggyel foglalkozni, de a királynő nem tágít, el kell emészteni ezeket a farkasokat, mert veszélyesek.

Trónok harca 1x02 - The Kingsroad

Mivel Arya farkasa nincs meg, ezért Sansáét kell kinyírni, ha ló nincs, szamár is jó alapon, illetve azért, mert Cersei egy rohadt állat. Ned vesz egy nagy levegőt, akkor majd én elemésztem, mondja, északi farkasnak északi hóhér dukál, és éppen csak oda nem köp a déli népség elé. Sandor Clegane közben levadássza a hentes fiát, és apró darabokra vagdossa, mert ő már csak ilyen alapos ember. Ned előveszi a tőrt, és remegő szájszéllel elnyiszálja szegény farkas torkát, és amikor az kiszenved, Bran északon kinyitja a szemét. Nabazdmeg.