Rúna Tábor 2011: Star Wars kalandmodul

A Rúna Tábor véget ért és reméljük, hogy mindenki aki ott volt jól érezte magát. A Star Wars kalandmodul lejátszása majdnem két napig tartott, amit rövid időre megszakított egy nagyon jó hangulatú live. Mindezeket megelőzte egy felvezető verseny a Cantina-ban. Ennek a három alkalomnak a modulját tölthetitek le, amelyben háttérrel és NPC listával és egyebekkel együtt mindent kifejtettünk.

Star Wars kalandmodul


Star Wars kalandmodul előzetes

A csapatot a köztársasági hírszerzés felkeresi egy ügynök személyében. Elmondja, hogy olyan küldetésben van, amelyben két forró nyom is felmerült, vagyis nem tud mind a kettő irányában elindulni.

Már egy ideje figyeli Mr. Codiac- a bankigazgató- ügyleteit, és bár nem tud semmit rábizonyítani, úgy érzi, hogy mostanság valamilyen nagyon sötét dolgot készít elő, és nem tudja még, hogy mi az. Ennek nyomában fog majd elindulni nyomozni, viszont itt a bolygón van egy küldetés, amit jobb híján a játékosokra bízna.

A küldetés lényege, hogy az ügynök az utóbbi két napban felfigyelt arra, hogy Mr. Codiac kutat, kérdezősködik megbízható, profi külsős csapat után akikre egy nagyon személyes feladatot akar bízni. Az ügynök előkészítette, hogy az ő csapatjukat fogadja a bankár ebben az ügyben és arra kéri a csapatot, hogy a feladatot vállalják el, és figyeljenek mindenre ami gyanús, tudjanak meg minél többet erről a személyes ügyről, mert úgy érzi összefüggésben van a készülő sötét dolgokkal.

A Star Wars kalandmodul innen tölthető le