Meghalt a király, éljen a király! Sok szerepjáték-rajongó érezte így a klasszikus Dragon Age Origins utódjának bejelentésekor. Később pedig elképesztő gyűlölet-hadjártba kezdtek
A Dragon Age Origins ha nem is minden idők legjobb szerepjátéka, de benne van a top tízben. Hibái és hiányosságai ellenére is nagyszabású, összetett és szeretettel elkészített (több mint hét évig fejlesztgették!) játékot tett le az asztalra a Bioware 2009-ben. Az Origins hamar klasszikussá vált (részletes tesztünk itt), nem csoda tehát, hogy a rajongók elvárásai igen magasak voltak a folytatással kapcsolatban. Az Electronic Arts minél előbb pénzt akart csiholni a franchise-ból, így a folytatás elkészítésére alig egy évet kapott a Bioware. Magas elvárásokhoz és epikus előző részhez társuló extrém rövid fejlesztési idő – jó párosítás? Aligha. A legtöbb esetben a végeredmény egy bugoktól hemzsegő, leegyszerűsített valami lesz. Rohanás, kapkodás, magyarázkodás.
A rajongók, amennyire lelkesen tudnak egy-egy produktum mögött felsorakozni, ugyanannyira képesek a gonoszkodásra is, ha kedvencük folytatása nem sikerül olyanra, milyenre kellene. A Metacritics oldalain százával hemzsegnek a játékot nulla pontra értékelő olvasók, a Bioware fórumain áll a bál, sokan a pénzüket is visszakövetelik. Olaj a tűzre, hogy a „hivatásos” játéktesztelők mind-mind az egekbe magasztalták a folytatást, míg az olvasói értékelések és fórumok szinte kivétel nélkül negatívak, de minimum csalódottak. Ez az érdekes ellentmondás további parázs vitákra ad okot – főleg az „EA megvásárolja a pozitív cikkeket” kezdetű találgatásokra bukkanhatunk a neten. Tovább élezi a helyzetet, hogy a Bioware fórumaiból kitiltják azokat, akik elégedetlenek a folytatással, sőt extrém esetekben magából a játékból is (online azonosítást használ ugyanis az EA). Így még olyan is előfordult, hogy valaki bár megvette a játékot, a negatív vélemény hangoztatása után képtelen volt vele játszani…
De valóban ennyire rossz lenne a játék? Vagy csak a netes közösség „hergelte túl” magát? Lássuk!
Streamline
Ideje megismerkednünk egy szakszóval, amit a játékipar „fejesei” előszeretettel hangoztatnak. A „streamlining” olyasmi, mint az egyszerűsítés. A konzol piac előretörésével lett népszerű ez az irány: a játékkonzolok ugyanis kivitelezésükből adódóan sok olyan dologra nem képesek, amire egy PC igen. A játékok viszont főleg konzolon fogynak jobban (ennek ezer oka van, a kalózkodástól a demográfiai eltéréseken át a hardverek árképzésig). Egy konzol nem rendelkezik egérrel, csak egy viszonylag egyszerű beviteli eszközzel.
Ebből adódóan nem igazán képes menüket és kiválasztásokat kezelni. Egy konzol TV-re van kötve és nem monitorra: nagyobb betűkre, egyszerűbb felületre, nagyobb ikonokra van szükség. És végül a legfontosabb: a konzolos „felvevőpiac” jóval vegyesebb, sokan nem óhajtanak több száz órát játszani egy játékkal, és hosszasan szöszölni statisztikákkal és párbeszédekkel. Szeretik viszont az akciót, a robbanásokat és a vért – a konzol játékok legnagyobb vonzereje pontosan ez. Bármikor „beugorhatunk” a játékba, szórakozhatunk pár órát vagy akár percet, közben csodáljuk a látványos animációkat és grafikát, majd letesszük a kontrollert és kész.
Ezzel semmi gond sincsen – ez nem azt jelenti, hogy a konzolpiac rosszabb vagy bármiben kevesebb lenne, mint a PC-s játékok piaca: egyszerűen mások az igények és a hardver. Ezzel a problémával minden multiplatform (értsd: PC-re és konzolra is fejlesztett) játék szembesül A Bioware (és az EA) az eredeti Dragon Age esetében a PC-s piacot részesítette előnyben: a dolog be is vált, a játék szépen fogyott, még ezekben a „kalózkodós” időkben is. A folytatás esetében fordult a kocka: a második rész megkapta a „streamline” kezelést. Rövidebb játékmenet, látványosabb (néha már kicsit „túljátszott”) animációk, több vér, csiricsáré ellenfelek és kevesebb szerepjáték-elem. Mindehhez megkapjuk a hozzávaló egyszerűsített menüt és kamerakezelést, a párbeszédek lebutítását (ez mondjuk egy RPG esetében nem túl szerencsés döntés) és az egyszerűbb, könnyebben követhető struktúrát és történetet. De miért lenne ez gond?
Az elhíresült mondás („press a button, and something awesome happens”) Mike Laidlaw szájából hangzott el: a Bioware elmondása szerint ezt akarták megvalósítani a folytatásban. Kár lenne tagadni: ez bizony a konzolos közösségnek szóló mondás volt, a PC-n ugyanis nincs „button” (gomb), maximum egérgomb. Az egyetlen dolog, amiről Mike elfeledkezett, hogy ha minden gombnyomáskor történik valami „awesome”, akkor az annyit tesz… hogy soha nem történik semmi „awesome”. Ha az autópályán elsuhan mellettünk egy tűzpiros Porsche, akkor felkapjuk a fejünket és megnézzük. De ha minden elsuhanó autó piros Porsche, akkor tíz perc után már nem érdekel senkit…
A Dragon Age folytatásában is ez a probléma: túlzottan törekedtek a fejlesztők arra, hogy minden nagyon látványos, trendi és John Woo akciófilmjeire emlékeztetően szuper-hiper legyen. Nindzsa-módra ugrálnak a szereplők (páncélban!), a mágusok kung-fu mestereket megszégyenítő formagyakorlatokat mutatnak be varázsbotjaikkal, robbanás, tűz, darabokra szakadó ellenfelek. Ez mind szép és jó: nagyjából öt percig. Utána viszont már sokat számít, hogy van-e a látvány és valami tartalom, mélység és játékmenet is az „awesome-gomb” mögött? Lássuk, van-e?
Nem-annyira-fantasy történet
Az eredeti Dragon Age története, bár klisékre épült és a létező összes fantasy-közhelyet tartalmazta (sárkányok, boszorkányok, világ megmentése stb.), mégis, a maga módján lenyűgözően jól volt „elmesélve”. A folytatás esetében földhözragadtabb sztorit kapunk: nem lesz „fő ellenség”, nincsenek epikus csaták, nem forog veszélyben a világ sem. A Dragon Age II története egy hősről (aki lehet férfi vagy nő, nagyjából ennyit dönthetünk el) szól, aki mindenféle politikai bonyodalmakba és kalandokba keveredik életének tíz éve alatt. Ekkora időtartamot ölel fel a játék – a főhős, „Hawke” életének tíz évét „játszhatjuk” le, végigkövetve, ahogy szegény menekültből, jómódú és befolyásos „champion” lesz. Ebből adódik, hogy a játék gyakorlatilag egy városon belül játszódik, ne számítsunk tehát hosszas utazásokra és lélegzetelállító helyszínekre. Továbbra is lesznek társaink, sőt ismét van romantikázás is. A felnőttes történet nem gond – kérdés persze, hogy egy fantasy szerepjáték esetében mennyire bölcs döntés kihagyni az epikus csatákat, az érdekes helyszíneket, az utazást és persze a változatosságot… Ami működik egy „keresztapa”, vagy egy GTA estében, az nem biztos, hogy fantasy környezetben is megállja a helyét. Ettől az érdekes ellentmondástól eltekintve a történet nem rossz, de nem is különösebben jó.
Jogos a gyűlölet?
Jogos lenne tehát a rajongók és fórumozók szinte már fanatikus „köpködése” a folytatást tekintve? Nos, semmi esetre sem: a Dragon Age II határozottan élvezetes kis játék. Tud kellemes perceket szerezni, van egy-két feledhetetlen küldetés, és a grafika sem annyira szörnyű, mint ahogy a fórumokon olvasható kritikák (vagy a letölthető demó) alapján tűnik. Tény, hogy a nagy elődhöz képest ez a folytatás csak egy kis szösszenet, de attól még el lehet vele szórakozni. Csak ne várjuk tőle csodákat! Egy kellemes kis akció-RPG (inkább akció és kevesebb RPG), jópofa szereplőkkel és kellemes történettel. Fel a fejjel – nem kaphatunk minden két-három évben egy korszakalkotó RPG-t, nem igaz?.