Ismertető

Fable

Ma a Fable nevű játékról írok. Ez egy akcioorientált szerepjáték, ahol két szálat vihetünk, akár külön-külön vagy együtt is. Hősük illetve gonosztevőnk gyerekként kezdi a kalandokat, amit gyorsan át is lépünk, hiszen a falut ahol élünk rablótámadás éri. Sajnos a családunk minden tagja odavész a támadásban. Ezután egy hősképző féleségben találjuk magunkat. A kiképzé végén útra engednek minket. Az igazi játék csak ezután kezdődik, hiszen mi lehetünk a legnagyobb hősök a világon. Ez igazán nem rossz dolog, hiszen akkor oda vannak értünk a nők, akiket el lehet venni feleségül ... A legszebb az egészben, hogy ahány városban járunk, annyi feleségünk lehet. A játék készítői még azokra is gondoltak, akik a saját neműk felé húzódnak, hiszen akár férfiakkal is lehet házasodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fallout #2

Első írásomban kedvenc játékomról írni. Azt hiszem sokaknak elég, ha csak annyival kezdenem, hogy „war never changes” „A háború sosem változik.” Hiszen ez a Fallout összes részének Fő mondata. Én mégis inkább az első és második részről írnék egyelőre. Ez a számítógépes szerepjáték egy atomháború sújtotta világban játszódik. kiadója az Interplay, és 1997-ben jelent meg. bár a játék XXII. században játszódik. a játék alapját a második világháború és az 50 es évek Amerikáját jellemzi, (az angol fallout szó jelentése: radioaktív csapadék) Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kiszivárgott az Alien előzmény forgatókönyve?

Nem is oly rég írtuk meg, hogy Damon Lindelof befejezte Jon Spaihts forgatókönyvének átírását, és az máris közkézre került. Egy ausztráliai weboldal tulajdonosai tették rá a kezüket, legalábbis állítólag. Ugyanis egyelőre azt sem tudni, melyik változat került ki, merthogy a kézre kerítők igencsak szűkszavúan bántak az információkkal. Szóval a következő spoileres információkat tessék fenntartásokkal kezelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kalandozók.hu

A kalandozók.hu-n minden van, ami MAGUS-sal kapcsolatos: játékrendszeri kiegészítések, világleírások, novellák. Jó időre elegendő olvasnivalót talál itt a rajongó, de az oldal készítői elöl járnak a közösségi élet szervezésében: a fórum és a chat mellett rendszeresen tartanak találkozókat, versenyeket, táborokat, illetve hirdetik mások rendezvényeit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Olcsó és korhatáros Alien előzmény

Damon Lindelof forgatókönyvíró befejezte az Alien előzményfilm forgatókönyvét és a szériát birtokló 20th Century Fox fejesei egyszerűen imádják. Hogy a könyv tényleg ilyen jó, vagy inkább annak örülnek, hogy a film végül mégis csak PG-13-as lesz, és még Ridley Scott 150 milliós előzetes költségvetését sem igényli, az jó kérdés. Ami biztos, hogy Scott mégiscsak hajlandó [...] Egy kattintás ide a folytatáshoz....