CinderelLife: Új szerepjáték Nintendo 3DS-re

A Level 5 srácainak neve elválaszthatatlanul összeforrt a Nintendo hordozható konzoljaival, hiszen a csapat többnyire DS-re, illetve mióta a piacon van, egyre inkább 3DS-re fejlesztenek különféle programokat. A stúdiót leginkább Layton professzor semmivel sem összehasonlítható és felülmúlhatatlan kalandjaival szokták azonosítani, azonban a szorgos-dolgos japán csipet-csapat folyton azon töri magát, hogy miképpen tudna hasonlóan eredeti és friss sorozatokat útjára indítani.

CinderelLife

A Level 5 ráadásul olyannyira próbálkozik, hogy szinte nincs olyan negyedév, amelyben ne szolgálnának friss bejelentéssel. A tegnap esti órákban is egy vadonatúj címről rántották le a leplet, amely nem túl meglepő módon Nintendo 3DS-re készül és a Cinderellife névre hallgat. Az alkotásról egyelőre egyetlen mondatnyi információt tudtunk meg, eszerint egy hostess klubban fog játszódni a történet, amely szerint hölgyekkel különböző férfi vendégeket kell szórakoztatnunk. Hogy ez mit takar pontosan, az egyelőre kérdéses, de feltehetően nem gyerekeknek szól majd a termék. Megjelenés Japánban még az idén!